Évek óta ismert statisztika, hogy a kezdő vállalkozások kevesebb, mint 10 %-a működik a harmadik év után is. A túlélők közül is csak kevesen válnak mikrovállalkozásból kis-, vagy közepes vállalkozássá, holott a foglalkoztatásban – különösen a kistelepülések esetében- jelentős szerepük lenne.

A helyi vállalkozói aktivitás – és ezen keresztül a helyi foglalkoztatás – növelése érdekében az elmúlt 10-15 évben a külföldi példák után számos település hozott létre, működtet inkubátor házat, inkubációs központot.

Az inkubációs központoknak, inkubátor házaknak különösen nagy jelentősége van az induló vállalkozások esetében, mivel ezekben a központokban a kezdő vállalkozók a piaci árnál alacsonyabb árszinten jutnak a piacra lépéshez szükséges szolgáltatásokhoz, a vállalkozás alapításához kapcsolódó jogi és adózási információktól az adminisztrációs, könyvelési, pénzügyi, marketing, informatikai és egyéb üzleti szolgáltatásokon át a postai, és banki ügyintézésig. (Általában a szolgáltatásokat nyújtók maguk is kezdő vállalkozások.) Így jelentősen csökkentik a vállalkozás-indításhoz kapcsolódó költségeket, ezáltal az induláshoz és a kezdő évekhez szükséges tőkeigényt.

Az inkubációs központ az indulás 1-5 évében székhely, telephely is egyúttal a vállalkozók számára, amit a vállalkozás megerősödésének függvényében 3-5. év után hagynak el, „nőnek ki” az inkubáltak.

Az inkubációs központ működésében fontos a költséghatékonyság, ezért az erőforrásokat, szolgáltatásokat közösen használják az ott működő cégek. Új, innovatív megoldást jelentenek a „coworking” típusú inkubációs központok, ahol a különböző vállalkozások időben megosztva használják az irodai tereket (stúdió, tárgyaló, iroda).

Az inkubátor házak általában a vállalkozók képzését is végzik: jogi, pénzügyi, menedzsment, marketing ismereteket oktatnak, vállalkozói készségeket fejlesztenek, valamint tanácsadás keretében mentorálják az induló vállalkozásokat, így a vállalkozások fejlődésének nyomon követésével hatékony szakmai segítséget nyújtanak a piacra jutáshoz, a megerősödéshez, ezáltal a foglalkoztatás fenntartásához, vagy további új munkahelyek teremtéséhez. A fentiekhez igazodva az inkubációs központokban 2-4 fős stúdiók (tanácsadási helyszínek), 30-40 fős szemináriumi-, és 80-100 fős oktató-, előadó termek egyaránt megtalálhatók.

 

Cél: a településen működő vállalkozások támogatása, a betelepülő vállalkozások számára a piacnál jóval kedvezőbb áron üzleti infrastruktúra és különféle szolgáltatás biztosítása

logo

husk_logo_hu

husk_slogan_1sor_hu

husk_eu_logo_hu_gorbe

Jelen weblap tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját

Számláló

Oldalak

Oldalak|Találat |Egyedi

  • Utolsó 24 óra: 126
  • Utolsó 7 nap: 1,425
  • Utolsó 30 nap: 7,997
  • Látogatók: 1